A törteli táltos paripa

A perzselő nyári melegben a temetőbe tartunk. Már messziről látni a lovat a gyepen, fejét lógatva búsan legelészik a végtelen pusztai homokút mentén. Eszembe jut, hogy húsz éve, amikor a gyerekeim még kicsik voltak, akkor is legelt itt egy ilyen ló. Lehet, hogy ő volt, hiszen a lovak sokáig élnek. Mi mindent tudhat egy ilyen ló? – mélázok magamban, miközben előveszem a telefonom, hogy fotót készítsek róla. Hirtelen felemeli a fejét és rám néz, mintha megszólítana:

– Nem vagyok én közönséges ló!

– Hát, milyen ló vagy?- kérdezem.

– Én bizony táltos paripa vagyok! Gyere, ülj fel a hátamra és elrepítelek!

– Hová repítesz?

– Fel az égbe, a végtelenbe, olyan szabad leszel, mint a sólyom. Felmegyünk a tetejetlen fa legfelső ágáig, ahol a gallyak a Felvilág alját súrolják. Aztán bekopogtatunk Tündérország kapuján, és belépdelünk rajta. A tündefik mosolyognak ránk, és mutatják az utat. Megnézzük a bronzerdőt, az ezüsterdőt, és az aranyerdőt, találkozunk Hold anya ezüst ménesével az ezüstréten, Napkirály aranyménesével az aranyréten. Elhaladunk Esthajnal palotája mellett, míg végre megérkezünk a Napkirály udvarába.  

– Te már jártál ott?

– Te is jártál, amikor gyermekkorodban, itt a faluban még nem felejtettél el engem, és bátran felültél a hátamra, hogy repüljünk oda, ahová csak akarod! Amikor gyermek-lelked, még nem pányváztad le, mint most engem, amikor még a kantárszáram a kezedben volt. Akkor sokat jártunk ott!

– Tudtam, hogy ismerlek-méláztam.

– Hát persze, hogy ismersz, hiszen ott élek a szívedben. Minden ember lelkében él egy táltos paripa, a képzelet, mely oda repíti, ahová csak akarja. A kérdés az, hogy rá mer-e ülni erre a paripára!

– S mondd édes lovam, találkozhatunk a Napkirállyal?

– Az rajtad múlik. Találkoztál már vele, de ittál az élet-halál vizéből, és vele a felejtés édes íze elöntötte tagjaid.

– S hogy találom meg újból az utat?

– Ülj fel a hátamra, és bízd rám magad! A gondolat szabad, s minden világossá válik a világfa tetején

– Mit látok a fényben?

– Hogy a fa a Magból nőtt ki. S a Mag Ten-Mag-adban lelhető.

– Azt akarod mondani, hogy nem is megyünk sehová?

– Nagyon messzire indulunk kisgazdám! Hosszú az út Ten-Mag-ad-tól az Ős-Ten-ig!

– Hol voltál eddig-, édes táltos paripám?

– Én mindig itt voltam, ezen a törteli réten, és vártam, hogy újból rám találj!

– Akkor most felülök rád, és többé nem engedem el a kantárszárat!

– Indulhatunk kisgazdám!

– Találkozni fogunk Tündérországban a régiekkel?

– Hetedíziglen! Ahogy itt a földön is. Benne vannak minden első kortyban, minden első falatban, a tűz első lobbanásában, az első köszönömben és hálaimára emelt kézmozdulatban!

S a törteli forró nyárban, gyermekkorom édes íze gomolygott a számban, és lelkem képzeletbeli táltos paripája lépésben elindult valahová Tündérországba.

Várpalota, 2018-07-31.                                              Sándor Zsuzsanna

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük