akkordok a zongorán. Olyan ez, mint amikor a bal kezemmel az alsó oktávokon játszom ugyanazt az  akkordot, mint a jobb kezemmel a felső oktávokon. Azonos hangok, csak másképp rezegnek a húrok. S hogy miért éppen a mély hangokat szólaltatom meg egy dallam kapcsán és miért nem a magasakat, nos ez tőlem függ. Attól, hogy azt a dallamot most éppen hogyan hallom. Ahogyan a természet bágyadt, szomorú szépsége ugyanaz a dallam, mint az élénk vidámsága. Mert nem másról szól, mint rólam. A dallam és a természet is ugyanaz, csak bennem pendít meg más húrokat.

E az a  két kedélyállapot; a vidámság és a szomorúság , ami nincs  meg egymás nélkül. Testvérek, ahogy Petőfi írja a versében:

Van énnekem egy kedves cimborám,
Talpig derék, becsületes fiú;
Midőn szomorúságnak szele fú,
Vidámság köpenyét akasztja rám.

E jó fiúnak egy rossz bátyja van,
Igen komor, goromba férfi ő;
Ez a rossz bátya mindig közbejő,
És fölpofozza öccsét csúfosan,

S tőlem kegyetlenül elkergeti.
Levert kedéllyel ballag tőlem el,
De újra jő, vigasztal és ölel
A jó fiú, ha szerit ejtheti.

Tudjátok tán, s fölösleges a szó:
Ily jóbarátomul kit bírok én?…
Vigasztaló pajtásom a remény,
S komor, goromba bátyja a való.

 Adva van tehát a valóság. S attól függően, hogy ezt a valóságot melyik testvér köpenyében éljük meg, leszünk vidámak, vagy szomorúak.

A vidámság és a szomorúság tehát a világegyetem két pólusú rezgése, amelyek árnyalatokban oda vissza hullámoznak egymásba. S eszerint kerülünk valamilyen kedélyállapotba. De mi is az a kedély? A lélek alkalmi érzelmi állapota. Nézzük ezt meg alaposabban.

Vagyis a lélek az, ami itt bekerül valamilyen rezgésbe. És ez bizony ingadozik, hol ilyen, hol olyan. Hiszen alkalmi. Nem állandó, folyton változik.  Ha viszont a kedély lélekállapot, akkor ebben már benne van az elménk is, hiszen értékel. Elemez.   A hiány, vagy a „vanság” állapotában vagyunk? Amikor egy  emberi „állapot” ezzel a két összetevővel, az érzelmekkel és az elmével kapcsolatos, nem más áll mögötte, mint  ami mozgat minket, vagyis a lélek.

A lélek tehát hangol minket. „ kedv-köpenyt terít ránk” Így lesz a hangulatunk vidám, vagy szomorú, hogy azt az élethelyzetet, amiben vagyunk elménk szűrőjén keresztül milyen értékekkel tölti meg

Ha az öröm, vígság van jelen, vagyis gondtalanság , akkor a vidámság pozitív pólusa felé rezgünk. Milyenek a vidám színek? Élénk, világos színek. Miért? Mert élet van bennük, mert a világ világossága rejlik bennük. Fénylenek. A fény a szeretet, vagyis boldogság állapotában vagyunk.

Ha viszont zavaró, gátló körülmények, akadály, aggodalom van jelen, megjelenik a gond. A gondon elkezdünk gond-olkodni, vagyis agyalunk. Az elménkbe kerülünk. A valóságot komoran látjuk. Hiányt élünk meg, S megjelenik a szomorúság.

 Megjelenik, és elkergeti a vidám fickót, ahogy a költő írja. De az újra jő, ha szerét ejtheti, és vigasztal. Mit csinál? Vígságra serkent, vidámít. Ez a régi magyar nyelvben azt jelenti, hogy fokozatosan jókedvre hangol, jó hangulatba hoz, örömre gerjeszt. Azaz kedves benyomások befogadására fogékonnyá, képessé tesz.

Vagyis a szomorúság és a vidámság állapotát mi idézzük elő.  A léleknek köszönhetően élünk belső életet, tőlünk függ, az adott helyzetnek  mennyire adunk pozitív vagy negatív energiát.

A negatív energia mindig fájdalommal jár. A fájdalom azonban nem feltétlenül rossz. Ha elfogadjuk! Igen, ez most fáj.

„A fájdalom úgy nemesíti a lelket, mint tűz a vasat. Kiolvaszt belőle minden salakot. A fájdalom éppen úgy Isten adománya, mint az öröm. Hálával kell fogadni mind a kettőt. Fájdalom nélkül nem is tudnánk az életnek örülni. Minden öröm, minden nagy és nemes érzés a fájdalom méhében született. A fájdalmat nemcsak tűrni kell, hanem hinni isteni rendeltetésében. A természet maga is fenségesen szomorú és fenségesen tud örülni szépségében.”

A vidámságnak van egy nagyon régi jelentése. Vidámság az imádság. Imádság nem más, mint valaminek a felmagasztalása. Mi másnak, mint a Létnek, istennek.

Éld meg a szomorúságodat, de mindig te döntesz. A vidámság az az érzet, érzelem, ami a létet szebbé teszi. Bármikor rá tudunk hangolódni. Hagyjuk magunkra teríteni a köpenyét!