Járom a köreimet, felnézek, csillagos az égbolt. A hold növekvőben, a tél remélem lassan elmenőben. Február van, a farsang, a bálok ideje. A pénteki szalagavatónkra gondolok. Szeretem ezt a hangulatot. A lánykák a szép hófehér ruhájukban parádéznak, önfeledten, vagy éppen kicsit ügyetlenkén, nagyon koncentrálva beletáncolják magukat az életbe. Olyan jó, hogy megtarthattuk végre két év kényszerű lemondása után. Kellenek ezek az ünnepek. Jó megállni egy pillanatra a rohanó mindennapok útvesztőjében, és azt mondani : gratulálok, köszönöm, szép volt.  A lelkünk szomjazza ezeket a pillanatokat, hiszen ahonnan jövünk: „az égbe bál van, minden este bál van, …a mennynek tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek”. Ne várjunk annyit a csodára, mint Kosztolányi: „és fölvilágolt mély értelme ennek a régi, nagy titoknak”, hanem itt és most járjunk utána!