Rovom a köreimet, jól esik a friss levegő, de hűvös van még jócskán. Nehezen engedi el tél apó a maga jussát. Ám tavasz tündér már táncol a kertek alján. Ha lassan is, de a természet változása beindul. A régi elmúlik és kezdődik valami új. Mert ez a élet rendje.

Ám  a közeledő tavasz elé odatelepszik árnyékként a háború. Ami csak pusztítani tud. De a káoszból reméljük egy új világ sarjad.

  Olyan jó lenne, ha mi emberek észre vennénk, hogy minden tőlünk ered. Hogy nekünk kell megváltozni, ha mást akarunk. A béke belőlünk ered, bennünk a magja. Nekünk kell elvetni a belső béke magját, hogy az keljen ki a világban. Hogy felemeljük arcunk „egy új emberű új világra.” Mi vagyunk a vetőmag, s a vető. S ki mint vet, úgy arat. Szeretet-mag magunkat vessük el, s rendeltetés hitével, őrizzük meg tavaszra,  az Igaznak sarjadásáig. /Ady után szabadon/