A minap az egyik tanítványom megkérdezte, mi az a derű? Ő még sohasem volt derűs! Úgy döntöttem, akkor most erről fogok írni.

Aztán eszembe jutott, hogy hiszen én már írtam erről a regényemben. És ennél jobban ezt nem tudom megfogalmazni. A derű egy tündér, aki a szívedben lakik.   Hiszen a derű, ha színt kellene adni neki, mindenképpen sárgát kapna, hiszen a napsütéses, kellemes időjárást nevezik derűs égboltnak. Ugyanis nincsenek felhők. Nem takarja semmi a napot! Ha hanggal kellene azonosítani, akkor mindenképpen a kacagás lenne az. Kellemes, könnyű érzés,  jókedv, amikor teljesen bizonyos vagy abban, hogy jó hatások érnek, eléred könnyedén, amit szeretnél. Megelégedett vagy  azzal, ami van, ezért átjár a nyugalom. Nevet a lelked, mert MOST minden rendben van. Ne akarsz semmit, és nem akarsz valamit. A lelked szabad.

A regényből:

A kis szobában üldögélt sárga ruhában egy vörös hajú, szeplős, nevetős, lány. Rögtön felugrott, amint meglátta őket.

– Üdvözlet néktek táltosok! Már alig vártam, hogy ideérjetek. Hosszú volt ez a pár száz év. A nevem Derű!

Kacagni kezdett. A hetek meghajtották magukat.

– Nem kell, nem kell! Én tartozom köszönettel! Gyertek, meséljétek el, hogyan végeztetek a bestiával?

Ismét jóízűt kacagott.

– Elmeséljük, de előbb te mondd el, hogy kerültél ide!– kérték a lányok szinte egyszerre.

– Boldogasszony egyik lánya vagyok – kezdte mosolyogva, – a feladatom a világban az, hogy az emberek jókedvét tápláljam. Ezért elraboltak a gonosz erők. Ha elveszik a jókedv, a derű, akkor mindenki szomorú. Ha szomorú, akkor nem képes meglátni a jót. És nem leli örömét semmiben. Az ember létének alapvető szüksége a derű és a jókedv. Az öröm. Mindennek a jó oldalát nézni. A derűsen végzett munka százszor többet ér mindennél. Ha vidámak vagyunk, ha nevetni tudunk, akkor nem lehet befolyásolni, manipulálni az embereket. Amióta itt vagyok bezárva, az emberek mindig csak azt látják, mi nem jó, mit miért nem lehet megcsinálni, miben mi a rossz. Lehangoltak, szomorúak, kedvetlenek. Derű nélkül a világ elpusztul. Eluralja a rossz. Pont ez a célja Ármánynak.

– Akkor gyorsan vissza kell térned édesanyádhoz, s a világba! – nevetett Csaba jóízűen.

– Most már nemsokára ott lehetek, de jut eszembe, itt ez a rézalma, a tiétek! Ez az alma a VÍG-ALMA. A napfonat színét, a sárgát jelenti. Most már uralni tudjátok az anyagi akaratotok szintjeit. Meg tudjátok látni mindenben a szépet és a jót. Örülni tudtok az élet ajándékainak. Elfogadni, és megköszönni a lehetőségeket, az izgalmakat, az érdekes dolgokat. Meg tudjátok fogalmazni, mi az, ami jár nektek, és meg is tudjátok valósítani. Ez a harmadik alma, amit már megszereztetek. Ez már a táltosság harmadik szintje. Tegyétek a többihez!

– Köszönjük – vette el Levente. –Hogy tudunk most tovább menni? És téged felküldeni?

– Most már lement a nap. Ki kell pihenjétek magatokat. Én itt már biztonságban vagyok, amíg a két testvérem kiszabadul. Aztán majd visszajöttök értem.

– Szeretném világosan megfogalmazni, hogy nagyon éhes vagyok!– kurjantott jókedvében Csaba.

– Akkor mire várunk? – nevetett mindenki.

/Sándor Zsuzsanna: Csodafiú szarvas A föld hét csínja 2. kötet, 2015, Szülőföld könyvkiadó/

Mindenkinek a szívében ott raboskodik ez a tündérlány. Ki kellene szabadítani! Derűsen élni, a szívünkben élni.