Ó, mindent Isten szemével nézni – sem férfiasan, sem nőiesen. Nem azzal közeledni hozzád, vagy bármihez: „ilyet és ilyet akarok, megfelelsz-e ennek?”, hanem azzal: „milyen vagy? mert olyannak akarlak szeretni, amilyen vagy.”

Legteljesebb igénytelenség ez és legteljesebb igény. Mert nemcsak az csendül belőle: „olyan legyél, amilyen vagy”, hanem az is: „és saját hajlamaid által emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz”.

Esemény nélkül nézni, mindent végtelen szeretettel – egy gyilkost, vagy egy puhányt éppúgy, mintegy hőst vagy egy szentet –

Istenem, a Te szemeddel látnom – az én szememmel  – ó, hogy ezt adtad nekem!

Weöres Sándor: Naplójegyzet című írásában valójában mindent elmond az elfogadásról.

Az elfogadásról, ami a legnehezebb dolog a világon. Isten szemével nézni és látni. Olyannak szeretni, amilyen vagy. Talán egy élet is kevés ehhez. Ugyanis ahhoz magunkat kell elfogadni először.

Olyan legyél, amilyen vagy! -Ez az, amiről idáig beszéltem nektek. És még mindig nem tudjuk, hogy az valójában ki is?

Hiszen magunkat is így szemléljük: Ilyet akarok-megfelelek-e ennek. S az ilyen sokszor az éppen aktuális társadalmi divat alapján fogalmazódik meg. A 21. században nőként karcsúnak, férfiként izmosnak kell lenni, ilyen és ilyen ruha,  óra, cipő, kocsi, ház, stb. a menő. A média megszabja hogyan éljünk. Örökké fiatal maradj! Lehetőleg 20 éves. Mert aztán jönnek a posztok, hogy 30 pluszosan már …… vége a világnak. Ezek a posztok aztán a belsővel nem igazán foglalkoznak. Csak jól járj! Érezd úgy , hogy jár neked, és nehogy lemaradj valamiről. Aztán ennek nem felelsz meg, és nem is szereted magad. De meg akarsz! Ergo boldogtalan leszel.

Tehát az irány nem jó. Az irány a milyen vagy kérdése? Milyen vagyok kérdése. Hogy aztán „saját hajlamaid által emelkedj és tisztulj odáig, ameddig csak bírsz”.

Ez a boldogság kulcsa. Hisz ebben az állapotban leszünk képesek esemény nélkül nézni, mindent végtelen szeretettel. Isten szemével látni. Hát lehet egy élet is kevés , de lépésről lépésre megvalósítható…