Egy nyomasztó, idegesítő állapot, amelyben  kétséget érzünk valaminek valósága, bekövetkezése, következményei miatt. Ebből következően tétovázunk, ingadozunk, határozatlanok vagyunk.  Ha egy kérdéses helyzetben nincsenek válaszaink, akkor az  agyunk automatikusan elkezd kreálni. Többféle forgatókönyvet gyárt a kevésbé rossztól a végzetesig jelennek  meg a lehetséges válaszok lelki szemeink előtt. Ez aggodalmat szül bennünk, ami hosszú távon megterheli a lelkünket, szorongás, tartós stressz, de akár depresszió formájában is lecsapódhat. A lelki teher mellett gyakran  fizikai tünetek is jelentkeznek. Hiszen az aggódás negatív energia.  

Ez az érzés a tudatban az elme működésének hatására jelenik meg, mely a döntések meghozatalához szükséges információk hiányából, elégtelenségéből fakad.

Vagyis amikor bizonytalan vagy agyalsz. Az elmédben vagy. Az elmédnek pedig válaszokra van szüksége. A válaszokat azonban az elme  csak a tapasztalataiból, a múltból fog kreálni, mert nem ismeri a jövőt. Egészen kicsi korunktól kezdve arra nevelnek minket, hogy a kérdésekre azonnal jó választ kell tudni adni. Így volt akkor is, amikor a szüleid kérdeztek vagy az  iskolai felelésnél,  vagy később amikor a  főnököd, vagy bárki tudakozódik valamiről. Ezért, ha nincs válaszunk, hajlamosak vagyunk lefagyni hiszen, ha nem tudunk valamit, tájékozatlannak, felkészületlennek, alkalmatlannak érezzük magunkat. Tehát nem bízunk magunkban.

Nézzük meg a szót: BIZ-ONY-TALAN-SÁG.  Ellentéte a BIZ-ONY-OS -SÁG.

Vagyis eltűnik a bizalom. Nem bízunk. Kibe? Magunkba. Elveszítettük az irányítást, nem nálunk van a gyeplő. Fogalmunk sincs, mikor és hogyan fognak véget érni megpróbáltatásaink. Pontosan tudjuk, hogy egyáltalán nincs ráhatásunk, az események nem tőlünk függnek. Ez pedig azt jelenti, hogy szembesülnünk kell azzal: emberek vagyunk, nem mindenhatók. És itt a kulcs. Nincs hatásom rá. Akkor kinek van? Az univerzumban való bizalmunk veszik el. Az a tudás hiányzik, hogy minden egy. Megjelenik a kétség. A KÉT-elkedés. Nincs EGY-ség.

Amikor valami történik velünk igyekszünk erősek maradni. Mert a világ azt mondja nekünk: „Meg tudod csinálni! Erős vagy! Képes vagy rá!”  de mi azt érezzük, hogy nem. Kétségbe esünk. Vagyis megjelenik a félelem. Végül is, nem nekünk kell kézben tartani az életünket? Nem nekünk kellene mindent ellenőrzés alatt tartanunk? Nem.

 „Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál” (Iz 55, 8-9 ).

Az univerzum útjai nem mindig azok, amit mi elterveztünk. Az Ő útjai sokkal magasabbak, éppen ezért egyértelműen rábízhatunk bármit, ami aggaszt minket.  Ő onnan fentről sokkal tisztábban lát rá a dolgainkra. Csak úgy nyerhetjük el a békét, ha az Univerzumra bízzuk a kétségbeejtő helyzeteinket. Bármivel találjuk szembe magunkat, Isten képes mindent kézben tartani. Semmi sem haladja meg az erejét. Vagyis vissza kell állítani a bizalmat. Bizonyosnak kell lenni abban, az Univerzum részei vagyunk. Mi benne, Ő bennünk. Ezért ismeri az utat, tudjuk, hogy jó utat mutat. Vissza kell állítani az egységet. A bizonyosságot! Azaz a fél-elem helyett az egészbe az egységbe kerülni.

Bízni tudni annyit jelent, mint hinni tudni. És hinni tudni, az szeretni tudni.