Olyan lelki állapot, mely érzelmi megnyilvánulást takar valami iránt, amikor azonosulunk egy céllal, fokozott érdeklődést mutatunk, buzog bennünk a tettrekészség, hajlandóak vagyunk cselekedni, mert bizakodunk a jövendő sikerben, amiért érdemes dolgozni. Amikor ilyen állapotban vagyunk megtelik a lelkünk energiával. A szó maga is ezt rejti.

 Lélek, lelkesül, azaz cselekvésre késztet, és ezáltal ebbe a fokozott energetizált állapotba kerülünk. Tűz ég a lelkünkben, ahogy Petőfi fogalmaz:

„Szilaj lelkesülés

 Foly bennem , mint tűzár.”  Vagyis úgy érezzük, hogy megállíthatatlanok vagyunk. Ez az érzés átfolyik a testünkön, és visszafoghatatlanokká válunk.

Lelkesedhetünk sok minden iránt. Egy megvalósítandó célért, a hazáért, a munkánkért, egy feladatért, egy javaslatért, egy ötletért, egy alkotásért, egy táncért, egy színháti előadásét. De egy tanárért, egy színészért, egy vezetőért, egy szülőért, a szerelmünkért.

Talán még fokozottabb ez az érzés, ha egy személy és a cél , a megvalósulásban közössé válik.

„Mily hős lakott itt, a nagy Hunyadi!
Mily lelkesűlés éget engemet!
Szivemnek hangos dobbanásai,
Beszéljetek ti ajkaim helyett.” -írja Petőfi. Ha egy személy eszméivel, tetteivel azonosulunk, minket is cselekvésre késztet, mi is megújulunk, példává válik.

S valóban éget bennünket belül valami, szívünk hangosan dobban. Ez az a lelki állapot, melyben nagy alkotások születnek, maradandó élmények jönnek létre, megismételhetetlen pillanatokban van részünk.

 A lelkesültség az élet esszenciája. Ilyenkor jelenik meg az az életenergia, mely alakítja ezt a világot, szüntelen teremt általunk, és bennünk. Előbbre visz,  jobbá, nemesebbé tesz minket is és mindent, ami körülöttünk van.

A lelkesültség maga az élet. Ha ebben az állapotban vagyunk, önazonosak vagyunk magunkkal és a Teremtő erővel.