Gombák a kereszt alatt

Melegen ragyogó napsütés körös- körül. Felhő sehol. Szellő sem lebben. A tájat az őszi színkavalkád festői látványa borítja. Az erdő királyi pompába öltözött. Arany koronás fák sárgásvöröses fényben terülnek mindenütt. A rozsda és a réz árnyalatai úsznak elő a távolból.   A hegygerinc oldalában még halványzölden dacolnak a tölgyek az idő múlásával, de a fenyők felöltik haragos zöld méltóságukat a magaslatokon. A lankákon az őszi szántás sötétbarna színei keverednek a káposztaföldek kékes felületével. A káposztafejek, mint királyi méltóságok hirdetik harsányan a betakarítás idejét. A levegő keveredik az avar és füst bódító illatával. A Bakonyban ősz van. A fiú és a lány  a belseje felé tartottak. Ősi magyar szóval az erdőbélbe, vagyis Bakonybélbe.

Az apátság templomában csend fogadta őket.  Belestek kíváncsian és lopva egymásra nézve elrebegték néma kívánságukat. Minden olyan templomban, amiben még nem jártál, kívánhatsz valamit. S ők hisznek a csodában. Elindulnak lassan az ősi remete tó felé.

A remete tó valójában Borostyán –kút néven ismert. Három forrás fakad itt egyszerre. Nevet is adtak nekik: Günter, Mór, és Gellért.  A nép Hármaskútnak nevezi. A hármas szám mindig rejt valamit. A hármas isteni szent szám.  Lassan sétáltak, élvezték a napsütést, a csendet. Kis bakonyi házacskák előtt vezetett útjuk. Élvezettel gyönyörködtek a rendezett kis portákban. Az egyik előtt kutyák csaholása fogadta őket, majd egy bús paci emelte rájuk bánatos tekintetét. Kiértek a házak közül. Megfogta őket a hely varázsa, ahogy Szent Güntert is, aki remete életet élt itt,  így a forrás mellett látható kősziklákat a népi hagyomány Szent Günter könnyeinek nevezi. Később itt remetéskedett Szent Gellért is. Az ő tiszteletére állították a kis kápolnát, de ez elpusztult és újat emeltek helyette, „hogy eleget tegyenek a hívek igényeinek, akik buzgóságukban sokat járnak ide”.

Van valami itt, ami kimondhatatlan. Olyan energia, ami átalakít. Csak én érzem vajon így? -gondolta magában a lány.  Alig fogalmazta meg a kérdést, Kedvese átölelte, és magához húzta, mintha válaszolna a ki nem mondott kérdésre. Beléptek a parkba.

A kis tó tükrén visszamosolyog a napsugár. Szent Gellért szobra őrzi a csendet és a nyugalmat, ahogy óvó keze védi az őzet.  Egy játékos vizsla szaladt feléjük, körbe szaladta, megszagolta, őket. Ezek rendben, s elfutott. A források csörgedezése a víz tisztasága, hűs ízének ígérete megnyugtató érzés volt számukra. Belestek a kis kápolna ablakán. Az egyszerűség  tiszta bája fogadta odabenn őket, és a Madonna kép, melyről egy korábbi utazó emlékei idéződtnek fel. „1826-ban épült kápolna s oldalvást Urunk szent keresztfája áll, e mellett két derék terebélyes bükk, melynek egyikén, a szent keresztnek balra, Szűz Anyánk föstött képe függ. E helyiség iránt a környékbeli falvak katholikus népsége különös kegyeletet tanusít” 

  Vajon miért választották a remeték ezt a helyet maguknak? -tették fel némán a kérdést. A remeteség – így lakatlanul is – alkalmas hely a test és a lélek elcsendesedésére. A Borostyán-kúti remeteség a belső elrendeződésnek, Isten és ember találkozásának szent helye. Ez a remeték által lakott, imádságukkal és vezeklésükkel megszentelt hely hasonlatos a kincset rejtő földhöz. Aki nyitott szemmel és érzékeny szívvel tekint a múltba, szemléli a tájat és benne önmagát, az kincset talál a földben.

Elindultak a kálvária dombra. A tizennégy stációt gyönyörűen rendbe tették. legjobban  mégis a hármas Golgota bűvölte el őket, mely eredeti, kissé kopott állapotban várt rájuk a hegy tetején. Csendben álltak. „Érezték az istenszagot”

Mindketten kicsit szégyenlősen meghatódottak voltak, de nem beszéltek róla, csak fogták egymás kezét. Kiránduló család érkezett. Megkerülték őket, majd a kisfiú visszafordult, és belerúgott valamibe. Vetettek egy utolsó pillantást Jézusra. Mintha szólna valamit! Ne menjetek még – súgta némán tekintete. Félszegen indultak lefelé. Egyszerre álltak meg, egymásra néztek: – Gombák! Vajon ehetőek?

Nem sokat tépelődtek. Előkerült a tízórais szatyor és a kereszt alatt gombásztak. Egy fatönkből nőnek a gyönyörű narancsos-rozsdás színű gombák fehér kis gallérral. Isteni gombaillat terjengett. Beszippantották.

– Nos? Mit tegyünk? Megbeszélték, hogy a faluban megmutatják a kocsmában, az erdei emberek ismerik a gombákat.

Elindultak lefelé. A szembejövő emberek kedvesen köszöntek. Jókedvük, ami eddig is megvolt, növekedett. Találkoztak egy kis tacskóval . Kiabált rájuk rettenetesen, de miután begyűjtötte a simogatás adagját, kedvesen morogva azt ugatta: nyugodtan megehetitek azt a gombát.

Kedves, művészházaspárral találkoztak. Ők sem ismerik a gombákat, de szerintük a tönkön szedett gomba mindig ehető, de azért kérdezzenek meg mást is- mondták mosolyogva, a hát ti is néma kérdését sugallva.  Három kocsmában érdeklődtek. Nem tudjuk, ilyet nem szoktam szedni,- morogta egy kis öreg bácsi, de a tönkös gomba ehető. De ilyet akkor sem szoktam, morogta, mintegy magának. A harmadik kocsma közönségének megoszlik a véleménye. Ehető, de azért… Ám mindenhol a kedves emberség mosolya fogadta őket. Most mi tévők legyünk?

Andalogva mentek az autóig, betették a kincsünket. Mi legyen a gombával? Otthon megnézték a biztonság kedvéért a neten. Beazonosították:  fatönkgomba. Közösen készítették a vacsorát.

 Hát ez az összetartozás. Mi is történt ma velük? Csoda. Aki nyitott szemmel és érzékeny szívvel tekint a múltba, szemléli a tájat és benne önmagát, az kincset talál a földben.

Ők is  kincset találtak! Az úr gombát adott nekik. A szegények kenyerét. A szeretet és összetartozás kenyerét, ami összekötötte őket embertársaikkal, felebarátaikkal. És megtapasztalták ezen a napon ezt a szeretetet.

Az úr gombát adott nekik. Az egymás iránti bizalom kenyerét. Hiszen ebben a gombában ott volt az élet-halál választásának lehetősége. Mekkora bizalomra van szükség, milyen mély szeretetre, hogy tudd legbelül, hogy az életet eszed meg. Az életet, mely most már összeköt a halálig. Érzékeny szívvel szemlélték a tájat, és meglelték a másikat, meglelték egymásban önmagukat!

– Tudod, – szólt a fiú – nem kérdezted, mit éreztem.

– Mert nem is kellett kérdezned, te is ezt érezted, hogy nem érzek semmit. Minden olyan jó. Egyensúly van. Harmónia. Szerelem. Bizalom. Mélyülő szeretet.  Kereszt és gomba!      

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük